Természetes szellőztetés fontossága

Egy nyári meleg napon otthonunk reggeli és esti átszellőztetése teremészetes és megszokott dolog. Semmibe sem kerül, hiszen csak ki kell nyitni az ablakokat.

Ipari csarnokoknál is ugyanez a helyzet. Fokozottan igaz ez, ha az épületben valamilyen hőtermelő tevékenység folyik. Gyártás, szerszámöntés, vulkanizálás stb.

A fizika törvényeinek megfelelően a meleg levegő felfelé száll. Ha ezt a levegőt a tetőn ki tudjuk engedni és lent firss levegővel tudjuk pótolni akkor akár 3-5 fokkal is tudjuk csökkenteni a belső hőmérsékletet. És ehhez semmit sem kellett tennünk csak kellően nagy keresztmetszetben ki kell nyitni pár „ablakot”.

Egy ipari csarnoknál a legtöbb esetben törvényi előírás a füstelvezetés. Ha már úgy is feltettünk a tetőre jópár füstelvezetőt, az oldalfaba pedig elhelyeztük a frisslevegő utánpótlásra szolgáló berendezéseket, akkor már kis plusz ráfordítással és előre gondolkodással szellőztető funkció beépítésével hosszú távon javítani tudjuk a belső klímát.

Itt talál néhány terméket, és néhány megvalósult projektet ahol akár időjárástól függetlenül is biztosítható a folyamatos szellőzés.