A hő-, és füstelvezetést még ma is sokan emlegetik úgy, mint a jogszabályok által megkövetelt szükséges rosszat. Cégünk filozófiáját már sokan ismerhetik: olyan megoldásokat alkalmazzunk, amelyek az adott létesítmény napi használatában is fontos szerepet kaphatnak több funkciós tulajdonságaik révén. Egy ilyen szellemben megválasztott hő-, és füstelvezető rendszer így már nem a szükséges rosszat testesítheti meg, hanem egy fontos elemévé válhat a létesítmény energetikai rendszerének.

Egy konkrét megvalósult projekt tapasztalatait foglaljuk össze a jelen cikkben.

Hosszú előkészítő munka után, a beruházóval történt folyamatos egyeztetés alapján, került kidolgozásra a kérdéses beruházás RWA rendszere szimbiózisban a zárt tér hűtésével, frisslevegő ellátásával. Az illetékes szakhatóság számára nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy a régi csarnok elavult, bonyolult, ugyanakkor nehezen kezelhető RWA rendszerét (1.kép) (amely egyáltalán nem szolgált szellőzési célokat) is lecseréltük a régi csarnokkal összeépített új csarnok során alkalmazott rendszerrel.

A létesítményben a füstelvezetést és a frisslevegő utánpótlást is zsalus szellőzők biztosítják pneumatikus munkahengerekkel (2. kép). A zsalus szellőzőket egyszerű működtetés jellemzi, ugyanakkor ez az egyszerű működtetés teszi lehetővé, hogy kioldás, aktiválás után a jelzés megszűnését követően központi helyről visszazárhatóak a berendezések, visszazárás után pedig cserélendő alkatrészek nélkül újra üzemkész. Így, az RWA rendszer minden esetben üzemkész, nincs olyan időszak, amikor bármikor is – újra élesítésre várva – nem működőképes. Ez nagyon fontos, egyben megnyugtató szempont volt a szakhatóság szemében. Frisslevegő bepótlásra is zsalus szellőzők szolgálnak. (3. kép)

A fentebb leírt hő-, és füstelvezető rendszer magában hordozza a legköltséghatékonyabb – gravitációs – szellőzés lehetőségét is. Nyári üzemmódban a Colt által telepített gépészeti hűtési rendszer vezérlése vezérli egyben a zsalus berendezéseket is. Mindaddig csak a zsalus szellőzők biztosítják a hűtést, átszellőztetést, amíg a külső hőmérséklet nem lépi át a 25 °C-ot. Így, energia felhasználás nélküli, költséghatékony megoldást kínálunk. Amikor a külső hőmérséklet már túl magas ahhoz, hogy hűtésre szolgálhasson, akkor az oldalfali zsalus szellőzők bezáródnak, így nem juthat be a továbbiakban a kinti meleg levegő, ehelyett adiabatikus hűtőberendezések (4. kép) indulnak el – 22 °C-os levegőt befújva – továbbra is felhasználva a tetőn lévő füstelvezetőket, mint a befújt levegőt kiengedő berendezéseket. Amennyiben esik az eső, akkor a zsalusok bezárnak, és az alattuk telepített esőbiztos WEA berendezések nyílnak ki (2. kép).

Összegezve, üzembiztos, alacsony fenntartási költségekkel bíró RWA rendszer került kiépítésre, amely szerves része a hűtés-fűtés, szellőzési rendszernek. Bekerülési árban már kedvezőbb volt, mint egy folyadékhűtővel biztosított hűtési rendszer, ugyanakkor – éves szinten – kb. 35-40.000 EUR üzemeltetési költség takarítható meg.