Idén sem mond le a Colt gyermekintézmények támogatásáról

Várépítő pályázat 2021

Több mint 1,6 millió forint értékű felajánlással a COLT Hungária Kft. 2021-ben is a Várépítő Pályázat felajánlói között szerepel. A nagy hagyományú pályázat gyermekintézmények és műemlékek részére nyújt segítő támogatást a korszerűsítési, kivitelezési tervek megvalósításához. A COLT 2016-ban csatlakozott a felajánlókhoz, és több mint 20 intézménynek segített megvalósítani álmait.

Az építőipar legrégebbi jótékony összefogására idén több mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott, akik 13,6 millió Ft+ÁFA értékű építőanyagot és készpénzt ajánlottak fel. Ezen kívül számokban nem is mérhető, hogy a cégek – köztük a COLT –, valamint a szövetség, és az építőiparban érdekelt médiacsatornák a felajánlásán túl minden évben önkéntes társadalmi munkával, a termékek szállításával és a kivitelezésben is segítik a pályázókat.

A COLT Hungária Kft. 1 000 000 Ft+ÁFA értékű tetőbevilágító rendszert ajánlott fel 50-50%-ban gyermekintézményi és műemléki pályázóknak, emellett összesen 600.000 Ft – nem pályázható, de elnyerhető – készpénzzel is támogatja a gyermekintézményeket, hogy a megvalósítás se okozzon anyagi problémát.

A tavalyi évben négy gyermekintézmény részesült a cég felajánlásaiból: a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 90 éves épületének burkolásához és a tetőablakok cseréjéhez nyert támogatást, illetve 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénzt a Colt felajánlásában. Speciális fejlesztő termek kialakításához a „Kézenfog Alapítvány” kapott készpénzes támogatást a cégtől. A Mezőgyáni Református Missziói Egyházközség tanítói lakásának átalakítása ifjúsági közösségi házzá már régóta esedékessé vált, melynek megvalósításához a Colt 150.000 Ft készpénzt ajánlott fel. A legkisebbeket is támogatva a Szokolya községi Börzsöny Gyöngye Óvoda és Bölcsődében, a bölcsődei szárny külső és belső felújításához 150.000 Ft értékben kivitelezési segítséget nyújt a Colt.

A Build-Communication 2010 óta Várépítő pályázat néven üzemelteti az építőipar legrégebbi és jelenleg egyetlen olyan összefogását, ahol felújításra szoruló gyermekintézmények és műemlékek juthatnak segítséghez. A pályázat lassan két évtizede – 2010 előtt más néven – gyűjti az építőipari cégek felajánlásait és juttatja el azokat a rászoruló intézményekhez. A megújult Várépítőn az elmúlt 10 évben már több mint 700 pályázat érkezett, amelyek közül 178 intézmény kapott valamilyen segítséget, támogatást az összesen 127,5 millió forint értékű felajánlásokból. Ezeket a felajánlásokat szinte az első évtől változatlan felállásban működő, neves közéleti személyiségekből álló zsűri ítéli oda olyan intézményeknek, amelyek valamennyi önerő felmutatásával képesek saját körülményeik javítása érdekében beruházásba fogni.

A Várépítő pályázat bíráló bizottságának tagjai, akik közül többen több mint egy évtizede döntenek a felajánlások sorsáról:

  • Vadász György, Széchenyi-, Kossuth-, Ybl Miklós- és Steindl-díjas építész, a bíráló bizottság elnöke;
  • Beleznay Éva, okleves várostervező és építészmérnök, magán praxisa mellett jelenleg a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója, környezettudatos építéssel foglalkozik;
  • Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművész;
  • Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó;
  • Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője.

A gyermekintézmények és a műemlékek kezelői idén május 6-ig tölthetik ki a pályázatot az online felületen, vagyis még egy hónapig él a lehetőség – érdemes belevágni, mert a pályázat menete egyszerű, és online végezhető.

A megítélt támogatást a nyertesek június közepétől vehetik át, így akár az őszi iskolakezdésre a felújítások el is készülhetnek.

www.varepitopalyazat.hu