Autent Solutions néven folytatja csapatunk

A hazai piac meghatározó szereplőjeként gravitációs szellőzési, épületgépészeti- és épületenergetikai megoldásokat nyújtó cégünk 14 év után Autent Solutions Kft. néven folytatja tevékenységét. A névváltozás hátterében a piacon kínált termék- és szolgáltatási portfóliónk jelentős megújítása áll.

 

A 2008 óta gravitációs szellőzéssel, hő- és füstelvezetési rendszerekkel, füst- és tűzszakaszolással, illetve egyéb épületgépészeti rendszerekkel foglalkozó cégünk október 1-jétől Autent Solutions néven folytatja tevékenységét. 2022. december 31-ig látjuk el Magyarországon a Colt termékek kizárólagos képviseletét. A 2023-as évnek hasonló, ám a tervek szerint dinamikusan bővülő termék- és szolgáltatási palettával indulunk neki.

 „A klímaváltozás és az energiaárak emelkedése még inkább szükségessé teszik minden megrendelő számára, hogy az igényeihez leginkább illeszkedő, egyedi, és főleg energiahatékony műszaki megoldást nyújtsunk. A nemzetközi változásokat figyelembe véve jutottunk arra a döntésre, hogy csak úgy fejlődhetünk és úgy valósíthatjuk meg elképzeléseinket, ha a Colttól különválva, ezzel nevet is változtatva folytatjuk eddigi tevékenységünket” – mondta Csordás Zoltán, ügyvezető igazgató. „Fontos kiemelni, hogy csak a cégnevünk módosul, sem munkatársaink soraiban, sem pedig az ügyfelek iránti elkötelezettségünkben nem lesz változás. Ugyanakkor a jövőben műszaki megoldásaink körét, sőt csapatunkat is bővíteni tervezzük.” – folytatta a cég átalakulásával kapcsolatosan.

 

Portfólióbővítés: együttműködés Európa vezető gyártóival

2023. január 1-jétől Autent Solutions-ként nem egy cég, hanem több neves európai gyártó minőségi termékeinek képviseletével folytatjuk a tevékenységünket. A nemzetközi beszállítóink között olyan cégek találhatók, mint az 1829 óta létező német Hahn Lamellenfenster GmbH, és a cseh AVAPS s.r.o., amely a tűzgátló és füstgátló megoldások egyik piacvezető gyártója Európában, vagy a több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező, mechanikus szellőztető rendszereket gyártó holland VentiNet B.V.   A felsorolást lehetne még nyugodtan folytatni.

Kínálatunkban továbbra is megtalálhatók lesznek a hő- és füstelvezetési rendszerek, a gravitációs napi szellőztető rendszerek, árnyékolástechnikai rendszerek és mindezek vezérlése. A tűzgátló szakaszolásokra, a gépi füstelvezetésre, a mélygarázsok átszellőztetésére, a hasadó-nyíló felületekre, bevilágító rendszerekre és fénybeeresztő rendszerekre a jövőben is van megoldásunk. A gyártócsarnokokban az alkalmazottak megfelelő munkakörülményei és a munkagépek hőterhelésének csökkentésének biztosítására a fenti elemeket az adiabatikus hűtéssel tudjuk eredményesen kombinálni. Ez a rendszer magas hőterhelésű helyek igazán hatékony és költségkímélő kezelésére ad választ.

 

Karbantartás házon belül

Az átalakulás után a hatékony piaci működésünket tovább erősítjük. Az egyik ezt szolgáló intézkedés, hogy az Autent Cégcsoporthoz tartozó, Autent Hungária Kft. látja majd el az Autent Solutions által telepített rendszerek karbantartási, és szerviz feladatait. Az Autent Hungáriának 2019 óta ugyanaz a tulajdonosi háttere. A cég 2004 óta működik, mára piacvezető szolgáltatóként. „Bízunk benne, hogy ez a változás ügyfeleink még magasabb szintű kiszolgálását teszi lehetővé, hiszen működési alapelvünk nem változott: nem csupán épületgépészeti termékeket és rendszereket, hanem egyénre szabott műszaki megoldásokat nyújtunk a tervezés első lépéseitől, egészen a megvalósult projekt utóéletéig.” – mondta Csordás Zoltán.

 

Bővebb információ: www.colt-info.hu

Október közepétől pedig már elérhető lesz az Autent Solutions új honlapja is!